HÁLAADÁS


Hálaadás

Édesapánk egy csavaros észjárású, tréfás székely ember vót. Egy Szilveszter este, amikor hazaértünk a hálaadó miséről, édesapám elmosolyodott a bajusza alatt, felgyűrte a gagyája szárát, s megszólalt:
- Hallám csak! Ki a legbátrabb?
S avval kiszökött mezítláb az ajtón, s futott kereken az udvaron a térgyig érő hóban. Az utcáról beszűrődő lámpa fényénél szikrázóan csillogott a szűz hó. Mü a testvéreimvel felbátorodtunk ezen, s mezítláb egy szál gagyába iszkiri, futás utána. Hej, ajjan sebesen futottunk, hogy még az orrunk sem levesedett meg. Édesanyám a folyosón állva, kacagva mondta:
- Ó,ó bolond bikabornyuk!
A konyhába visszaérve édesanyánk hideg vízvel lemosta lábunkot, s megszólalt:
- Lássátok-e édes gyermekeim! Megtisztultunk küjel,s belől, s most tiszta lélekvel lépünk az Újesztendőbe.
Vacsora után édesapám csak fészketlődött a helyin, megnezte a zsebóráját, s úgy éjféle előtt negyed órával, odaszólt édesanyámnak:
- Márta! Megjárom magamot, s minnyá itt vagyok.
Édesanyám értette, hogy édesapám hol járja meg magát, mert mosolyogva visszaszólt:
- Jól van Anti, csak eriggy!
Mü gyermekek az ablakból lestük hogy ugyanbiza hova menyen elyen későn egyedül. Elindult az istálló felé, s aztán mintha valamit elfelejtett volna, tétován állt az istálló előtt, aztán bényitott a két részből álló ajtón.
- Apátok elszív egy cigárt – szólt édesanyánk, mert édesapánknak a’vót a szokása, hogy az istállóban a darás faládán ülve, pöfékelve, szelíd nézésével hízlalta az abrakoló állatokot. Nemsokára elaludt a villany az istállóban, édesapánk béhúzta maga mögött az ajtót, s lassan, törve a havat maga előtt, elindult a disznyóól felé. Ott rejakönyökölt a kifutó fájára, s mintha valamit keresne, hallgatkozott egy üdeig. Mü türelmetlenül vártuk, mert közeledett az éjfél. Egyszer édesapám bélépett az ajtón, a fehér hó csak úgy ragyogott a vállán, s a kucsmáján. Az arca kipirult, a szemei fényesen csillogtak, mint mikor az ember nagy titkot készül elmondani. Nagy lelkesedésvel megszólalt.
- Tudjátok-e gyermekeim hogy hol jártam vót? Úgy tudjátok meg, hogy az állatok minden esztendő utolsó napjának utolsó perceiben, emberi hangon beszélnek egymásval. S én most kihallgattam, hogy hallám csak, miket beszélnek. S tudjátok-e, úgy dicsértek tüktököt, hogy melyen szépen etettétek, s itattátok, s tisztán tartottátok őköt. S biztoson a jövő esztendőben es becsületesen ellássátok, s gondját viselitek nekik.
Édesanyánk áldott mosolya átölelt münköt, és szétáradt közöttünk a béke, és elégedettség. Édesapánk felerősítette a rádiót, és néhány gongütés után megszólalt a Himnusz. Énekeltünk együtt. Én lopva édesanyámra néztem.
Szemében ott ragyogott egy könnycsepp. Oly gyönyörűen, és oly nagy hittel énekelt, ahogy székely asszonyok között is csak kevesen tudnak.

2015.12.29
Sebestyén István

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »