CHARLES DICKENS ÉS A PULYKA

CHARLES DICKENS ÉS A PULYKA


Charles Dickens és a pulyka

Charles Dickens egészen kivételes hatású író. „Az ember, aki felfedezte a karácsonyt” – írta róla a „London Sunday Telegraph”, ami ugyan csak részben igaz, ám az angolok és fél Európa megkopott karácsonyképét leginkább mégis az ő írásai színezték, formálták olyanra, amilyennek ma is ismerjük.

Műveinek szellemisége hozzájárult annak a folyamatnak a lezáráshoz, melynek eredményeképpen a pogány orgiák közösségi ünnepéből intim családi ünnep lett. „… mindig azt mondták róla, hogy ha akad élő ember, aki tudja, hogyan kell a karácsonyt helyesen megtartani, akkor az ő. Az Angliára példaként tekintő reformkori Magyarországon Dickens már igen korán ismert és népszerű lett. Petőfi Sándor és Arany János is nagy elismeréssel beszéltek róla és a Nagyszalontára látogató Petőfi éppen az ő egyik könyvével lepi meg barátját.
A „Karácsonyi ének” (A Christmas Carol), amelyre ebben az írásban – már csak a pulyka miatt is – gyakran hivatkozom, 1843. december 19-én jelent meg Londonban, majd nem sokra rá (1846) már magyarul is olvasható, ami meglepő gyorsaság a napjainkhoz képest lassúnak gondolt 19. században.

Hilarius, Crosby és Smith

A Dickens regényének is címet adó „karácsonyi ének” műfajának egyik legkorábbi darabja a 4. századból származik és az a Poitiers-i Szent Hilarius írta, aki az újbor védőszentjének, a Pannóniában született Szent Mártonnak is tanítómestere volt. A nép körében elterjedt és továbbélő örömének azonban csak közel egy évezred múlva, a 13. század elején, Assisi Szent Ferenc révén kerül be templomokba és válik az istentisztelet részévé.
Persze mindig volt, aki a templomban nem szívesen hallgatta az örömdalokat, és akadtak korszakok, amikor tiltották is őket, de szerencsére mindig túlélték a savanyú szigort. Az egyik legszebb karácsonyi ének a „Csendes éj”, melynek szövegét Joseph Mohr, zenéjét pedig Franz Xaver Gruber írta. A dal premierjére Dickens, Vörösmarty és Arany János korában, 1818. december 24-én este, az ausztriai Oberndorf falucska templomában került sor. Napjainkra Mohr „Stille Nacht! Heilige Nacht!” kezdetű versét már 180 nyelvre lefordították, de még így sem tudta megelőzni Irvin Berlin „White Christmas” című dalát, amit a „Holiday Inn” című filmben Bing Crosby mutatott be (1942). A karácsonyi zenék között az eladásokat tekintve ma is ez a legsikeresebb dal.

Az 1840-es évek elején – részben Dickensnek köszönhetően – bukkan fel a karácsonyi üdvözlőlap is. Sir Henry Cole megrendelésére, J.C.Horsley grafikájával éppen a „Karácsonyi ének” megjelenésének idején (1843) készül el az első ezer darab kereskedelmi forgalomba szánt kőnyomatos karácsonyi képeslap a ma is jól ismert angol szöveggel: „A Merry Christmas and a Happy New Year to you.” Cole karácsonyi lapjait az „Old Bond Street” könyvesboltjaiban kezdik árusítani, azonban az üzlet csak döcögve indul és újabb negyven évet (és a bélyegköltség felére csökkenését) kellett megvárni, mire a 19. század utolsó évtizedeitől a képeslap valóban sikeres termékké válhatott.
1840-ben történik az is, hogy egy új ötletek után kutató angol Párizsba látogat. Tom Smith a tanulmányútja során rácsodálkozott a cukrozott mandulára is, amit két végén megtekert papírba csomagoltak. Hazatérése után a bonbonokat már ő is egyenként kezdte csomagolni és karácsonykor értékesítette, amivel „feltalálta” a hazánkban is népszerű szaloncukorkát (pontosabban a marketingjét), majd 1847-ben ennek a továbbra is „szaloncukor-szerű”, de jóval méretesebb, „pukkanós” változatát.
Ez a „Christmas Cracker”, amely százhatvan éve népszerű az angolszász világban, miközben a franciás szaloncukor – az „igazi” szaloncukor – megmaradt nekünk. Egy másik jellegzetes karácsonyi étel terjedéséhez azonban már valóban a „Karácsonyi ének” adott jelentős lendületet. Ez az étel nem más, mint a karácsonyi pulyka.
Liba, pulyka és hattyú
Az észak-amerikai indiánok régtől fogva és gyakran vadászták és fogyasztották a vadpulykát (Meleagris gallopavo). Többnyire kukoricával, babbal, paradicsommal készítették el, mint a Cherokee, Powhatan, vagy Chickahominy törzsek asszonyai, akik ezt a sűrű, szaftos ételt egyszerűen csak levesnek nevezték. A pulykát, ha tehették, szívesen ették vadrizzsel is. Az észak-minnesotai Winnebago és Chippewa indiánok különösen nagyra becsülték ezt a sötét színű, rágós „indián rizst” és levesekhez, tölteléknek, köretnek egyaránt fogyasztották.

Az európai telepesek, mint az angolok is, magukkal vitték az újvilágba hagyományaikat, aminek a parancsára örömmel fogyasztottak volna libát, ám az újvilágban liba kevés akadt, vadpulyka viszont volt milliószámra, ahogy ma is. A főzés hagyománya és stílusa maradt a régi, de a nyersanyag változott, így az újvilági vadpulykát továbbra is óvilági módra készítették, azaz megmaradtak a sütésnél és töltésnél, különösen ünnepek idején.
Az európai telepesek a pulyka sokoldalúságát csak jóval később felfedezték fel, de attól kezdődően már a bennszülött indiánokhoz hasonlóan leveseket, pörkölteket és más ételeket is készítettek belőle. A pulykasütés szokása aztán a 19. században az újvilágból visszatért az óvilágba, Angliába, ahol a viktoriánus kor (1837-1901) elején a pulyka még meglehetősen drága volt ahhoz, hogy az egyszerű emberek is fogyasszák. Helyette északon a sült marha, Londonban és délen a csontos és zsíros liba volt a karácsony fő étele. A Viktória királynő és családja számára készített 1840-es karácsonyi menü is sült marhát, és a királyi asztal középkorból megmaradt fogását, sült hattyút tartalmazott. A tenyésztés fejlődésének és Dickens regényének is köszönhetően a pulyka a 19. század folyamán lassan felváltotta az Angliában korábban még elterjedt libát és sült marhát, és a század végére a legtöbb családban már ez volt a karácsony ünnepi étele.
Hazánkban a „Karácsonyi ének” korából származó, 1840-es kiadású „Czifray István szakácsmester’ Magyar Nemzeti Szakácskönyve” három mai szemmel is izgalmas pulykaétel receptjét közli.. Ezek: „Fiatal pulyka karbonád frikandóban”, „Fasírozott pulyka” és „Pulyka, sülve”. Az elmúlt 170 évben Magyarországon a pulyka olyannyira népszerű lett, hogy az Európai Unióban az egy főre eső legtöbb pulykahúst éppen mi fogyasztjuk. Ezzel a világ pulykafogyasztó országai között szorgos munkával harmadik helyre jöttünk fel.
A pulyka mellett a „karácsonyi puding” (Christmas pudding) népszerűsége is Dickens művéhez köthető. A „Karácsonyi ének”-ben szereplő híres szilvapuding a szenteste koronája. A regény alapján nemzedékek sora képzelte maga elé, amint Kicsi Timet kivitték a mosókonyhába, „hogy hallgassa, mint dalol a puding a rézüstben.”

A karácsony szelleme

A regényben Dickens így írja le a karácsony szellemét: „A padlón trónushoz hasonló formában volt felhalmozva a pulyka, liba, vadhús, baromfi, sertés; nagy húsdarabok, malacok, hosszú kolbászfüzérek, húspástétomok, szilvás pudingok, osztrigák hordószámra, ropogósra sült gesztenye, sötétpiros alma, leveses narancs, édes körte; óriási vízkereszti kalácsok, forró puncsos csészék, amiknek gyönyörűséges párája elhomályosította a szobát. Mindezeken kényelmesen ült egy ragyogó, szép óriás; kezében a bőség szarujához hasonló, lobogó fáklya, s ezt magasra, jó magasra tartotta, hogy elárassza fényével Scrooge-ot, mikor az leskelődve az ajtóhoz lépett.” (Benedek Marcell fordítása)
A „ragyogó szép óriás”, nehezen kitalálhatóan, de nem más, mint a télapó egyik legkorábbi angol változata. Ez az óriás John Leech korabeli színes könyvillusztrációján fehér szegélyes, hosszú, zöld színű ruhában, fején lombkoszorúval jelenik meg. Magyal, fagyöngy borostyán veszi körül és alakja Krisztus születése után közel kétezer évvel még mindig sokkal inkább emlékeztet a december 25-én született boristenre, Dionüszoszra, mint a jámbor és a 20. századi Amerikában pirosba öltöztetett Szent Miklósra.

Csíki Sándor

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »