AMAGYAR VERHETETLEN A FRÖCCS

AMAGYAR VERHETETLEN A FRÖCCS


Frissítő, szomjoltó hatása miatt főként a meleg nyári hónapokban örvend hihetetlen népszerűségnek a fröccs, ez az ízig-vérig magyar ital.

Reneszánszát éli a fröccs. Azért ma is akadnak olyanok, akik berzenkednek a gondolatától is, mások meg imádják – különösen a nyári forróságban megtapasztalható frissítő hatása miatt. Annyi biztos, hogy nem minden bor jó fröccsnek, és vannak nagy testű, különleges borok, amelyeket szinte bűn szódával – vagy bármi mással – hígítani.

A legenda szerint a fröccsöt a szódával egyetemben Jedlik Ányos találta ki. 1842. október 5-én egy kis társaság gyűlt össze Fáy András fóti présházában.

A borozgatás közepette Jedlik előhúzta új találmányát, egy szódáspalackot, és szódát spriccel az elképedt társaság borába. „Mi ez?” – kérdezték, mire a feltaláló azt válaszolta, hogy spriccer. Vörösmarty Mihály túl németesnek találta ezt a kifejezést, és azonnal azt mondta, legyen inkább fröccs.

Vörösmarty Mihály később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.

Márai Sándor a következőket írta a fröccsről: „S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”

Nemcsak a szó, az ital is belopta magát mindennapi életünkbe. A bor és a szóda keverésének arányait tekintve pedig számtalan fajtája jött létre, mindegyik pontos megnevezéssel. Az alábi képen ezek láthatók:

A fröccs elsősorban fehérborból készül, szódával az igazi, de megteszi a szénsavas ásványvíz is. A bor legyen jó és friss; a rossz bort hiába „húzzuk fel” egy kis szódával, nem lesz jobb.

mindmegette.hu

Tetszett a cikk?

 

SzínesVilága cikk ajánló

A KUKORICABAJUSZ GYÓGYÍTÓ EREJE
Egészség, Népi gyógyászat
A bajusz áldásai avagy a kukoricabajuszban rejlő szent gyógyerő Az újvilág őslakói legalább ötezer eszten ...
JÓZSEF ATTILA; BETLEHEMI KIRÁLYOK
Kedvencek, Kedvenc versek
EZ A VERS GYERMEKKOROMTÓL ELKIS3R.APUKÁM MINDEN KARÁCSONYKOR ELSZAVALTA.MOST ÉN MONDOM NEKI EL ÉS MOSOLYOG AZ ÉGBÔL.
A TÜNDÉREK BIRODALMA: MOSDÓKÕ
Nagyvilág, Érdekességek
ADVENTHOZ KÖZELEDVÉN MOSDÓKÕ AZ A HELY AHOL EGYKORON A SZERETET A TÜNDÉREK FÖLDJE VOLT.
CSALÁNFŐZELÉK TÖNKÖLYROPOGÔSSAL
Receptek, Főétel receptek
VAN AKINEK UNDOK,CSÍPŐS GYOMNŐVÉNY,VAN OLYAN AKI POMPÁS EBÉDET KÉSZÌT BELÔLE.
Szabó Lôrinc-NYAR
Kedvencek, Kedvenc versek
Szabó Lôrinc 1900 marcius 31-én szúletett Miskolcon es 1957 oktober 3-anJózsefvarosban hunyt el Csodalatos versei ...
A CITROMFŰ ÁLDÁSOS,HATÁSAI
Egészség, Népi gyógyászat
A CITROMFŰ MÁSNÉVEN MÉHFŰ EGY GYOMNŐVÉNY ,MELY SOKFÉLE,FORMÁBAN FELHASZNÁLHATÓ.
CHARLES DICKENS ÉS A PULYKA
Nagyvilág, Érdekességek
AZ IRÓ NEVÉHEZ FŪZÕDIK A NAGY SIJERŪ KARÁCSONYI ÉNEK. DE SZÁMOS OLYAN ÉRDEKESSÉG EBBEN AZ ÍRÁSBAN,AMIT NEM ...
POINSETTIA VIRÁGAI
Nagyvilág, Nagyvilágban történt
A SZERETET CSODÁKRA KÉPES. KARÁCSONY MISZTÉRIUMA A CSODÁK ÉS A BÉKESSÉG VALAMINT AZ ISTENI KEGYELMET ADÓ, ...
FRANZ KAFKA ÉS A KISLÁNY
Nagyvilág, Érdekességek
"Franz Kafka, aki egyébként sosem nősült meg és nem is voltak saját gyerekei, egyszer Berlinben találkozott az ut ...

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »