KRÚDY GYULA: SZEGÉNY EMBER MALACA (1930-BAN)

KRÚDY GYULA: SZEGÉNY EMBER MALACA (1930-BAN)


 

 

Krúdy Gyula

 

Szegény ember malaca

(1930-ban)

 

„Disznóölő Tamás” napját megtartották a királyok idejében. A királyság elmúltával is megmaradt jelentősége ennek a napnak, amikor annyi mindenféle régi időbeli dátumot töröltünk ki az emlékezetünkből, hogy ember legyen a talpán, aki manapság is emlékeznék mindazokra a napokra, születési, névnapi, koronázási, fogadalmi évfordulókra, amelyeket tizenöt-húsz esztendő előtt megjegyeztünk Magyarországon. Disznóölő Tamás napja a régi illúzióval jött át változásokon, háborúkon, forradalmakon, nyomorúságokon.

Sok háznál disznót ölnek Tamás napján 1930-ban is, mert a mindnyájunkban rejtőző félelem csillapítására: így, disznóöléssel biztosíthatjuk, hogy az „ünnepen” lesz ennivalónk. Tamás napja után következnek ugyanis azok a havas tájból kipirosló ünnepnapok, amelyek fénylő ablakaikkal messziről integetnek, mint várva várt állomáskák téli utazásunkban. Tél van az országban, és akkor se lehetne kedvesebb a födél, ha a száz év előtti farkascsordák járnának manapság is ott, ahol a hegyek kezdődnek.

Az élelmezésre szánt állomások nevei, a Karácsony, Szilveszter, Újév, Vízkereszt és a nyomában sugárzó Farsang úgy mutatkoznak útitervünkben, hogy meg kell hallgatni Kis bácsi tanácsát, aki disznóölést javasol, hogy a ködben, hóban, borús fellegek alatt elérkezve e mulatságos stációkra: ott kolbászt és hurkát találjunk, mint régmúlt ifjúságunkban.

*

A disznóölés szertartásai alig változtak, mint ahogy az igazán jelentőségteljes dolgok, mint a keresztelő, lakodalom, temetés ceremóniái nem mentek feledésbe.

Disznóölő Tamás napján még járja a hajnali harangszó, amely rorátére hívogatja a híveket; a hajnali harang e napon a disznóölés kezdetét jelenti, mint valamely másvilági beleegyezés ahhoz, hogy az ember visszatérhet harminc-negyven esztendő előtti szokásaihoz.

Amikor Kis bácsi kését a disznó torkába döfi (annál is mérgesebben, mert az előbb megharapni akarta a fiatal házmesternét), az ember hálát ad magában, hogy elkövetkezett végre a diadalmas kivégzés perce. A disznó hizlalás közben nem döglött meg, bár fővárosi dámák is segítettek a nevelésében. A disznót nem lopták el, pedig sejthető benne annyi tartalom, mint a pesti pénzszekrényekben, amelyeket most a vállukra vetve, mint a cifraszűrt, visznek tovább a fővárosi betyárok. A disznó megérdemelte a miatta való takarékoskodást, a cserépből való kartársába csúsztatott pengőcskéket, a táplálkozása miatt való gondot, a szomszédság és a távolabbi ismerősök érdeklődését, amelyet ölbeli kora óta kivívott magának. Utóvégre nem messzire élt a fővárostól, csak itt, Óbudán, és a pesti kirándulók megkérdezték, hogy mit csinál a Templom utcai disznó?

Mikor a disznó halálhörgése elhangzott: az ember ráeszmélt, hogy mennyi minden haszna lehet a szalmának, amely nem a legértékesebb földi termények közül való, de disznóöléskor nélkülözhetetlen. Bár a szabad természeti rajongás a rokokó pásztornőivel kiment a divatból, a Templom utcai disznó körül fővárosi úrhölgyek is rakosgatták a szalmát a karcos reggeli ködben, amelyet karcosabbá tett a pörköltszag és a megjegyzések, amelyeket disznóöléskor mondani szoktak. Vannak bizonyos fűszeres mondások, amelyek akkor alkalmazhatók, amikor a disznó farkából lenyisszant késével a hentes, mint ahogy a „koriander” is a páchoz való, amikor a sonkák sorsáról döntenek. Százfélét kell tudni a disznóölésnél, amely tudnivalók még egyetlen könyvben sem írattak meg, csak az emlékezet és a megbízható hagyomány tájékoztatja a tudnivalókban az embereket. Ki tudná például száz ember közül teljes biztonsággal megmondani, hogy mikor éri el a kolbászba való töltelék azt az ízét nyers állapotában, amikor megérett arra, hogy a bélbe töltessék? A nyers hurkavagdalékot megkóstolni se merné akárki, nemhogy ítéletet mondjon. Könnyebb egy színdarabról véleményt alkotni a színházi premieren, mint a fűszerek elegendőségéről a disznó földolgozásánál. Az ember nem győzi magát dicsérni, hogy följegyzett minden tanácsot, amelyet összeszedhetett a disznóölés előtt. A noteszkönyvecske a makrancos nőkkel szemben használható fegyver, különösen, ha a disznósajt kellő elkészítéséről van szó a noteszben. Kár, hogy nincs mindennap disznóölés, amikor a férfiak megmutathatnák a nőknek, hogy ehhez az egyhez, az egyetlenhez a véletlen kedvezéséből sokkal jobban értenek, mint a nők. Hogy milyennek kell lenni egy orjalevesnek: azt sohasem tanulhatja meg egy nő.

 

*

 

Mai életünkben, amikor a disznóhizlaló önmagától vonja meg mindazt, amit egy bizonytalan disznóba fektet: a megnyugtatás mégse késhetik, amikor az ember ráeszmél, hogy az életnek ez a cselekedete még mindig azok közül való, amely megéri az érte való fáradozást. Nagy szó ez, amikor jóformán alig van eredménye annyi fejtörésnek, igyekezetnek, szaladgálásnak és álmatlanságnak. Nagy szó ez a munkanélküliségre, mérgelődésre, káromkodásra, okvetetlenkedő erőszakosságra berendezkedett világunkban, hogy a disznó bizonyos idő múltán le hagyja magát ölni, és visszafizet valamit a gondokból, amelyekért nem is járt iskolát, egyetemet, nem szerzett oklevelet az ember. A disznó még nem állt be a szélhámosok, a lelketlen tőkések, a munka meg nem becsülői, a mai világ hatalmasságai közé, amelyek miatt annyi embernek fő a feje. A disznó megfizeti a rápazarolt fáradságot még akkor is, ha egész életében „szegény ember malackája” volt a neve a világban, együtt aggódott a gazdájával, vajon lesz-e mindig ennivalója, mint napjainkban mondják: betevő falatja?

A disznó nem csal, az ünnepnapok a tálban találják őt, ahová kívánkozott sorsának megfelelően.

 

(1930)

 

***

 

December 21. Tamás napja: 

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak. Többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve. Kelések gyógyítására találták alkalmasnak. Medvesalján úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény gyógyítására (Kotics 1986: 34). A Mura-vidéken úgy hitték, aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit, mert Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát.

 

Baromfivész ellen mézet kell szenteltetni, és azt adni neki, nehogy Tamás ölje meg a baromfikat.

 

Rendszerint fagy szokott lenni Tamáskor, azért megfelelő az idő a disznóvágásra.

 

Székelykevén ilyenkor meszeltek az asszonyok. Meszelés közben sok meszet elcsepegtettek, hogy sok tojást tojjanak a tyúkok.

 

Érdeklődő Olvasó figyelmébe: http://karpatmedence.net/jeles-napok/128-teli-unnepkor/613-december-21-tamas-napja

 

.

 

Forrás(ok): Arcanum, Krúdy Gyula munkái Pesti album • Publicisztikai írások 1919–1933, Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok-ünnepi szokások. In: Magyar Néprajz VII. Folklór 3.

 

*

 

Szécsénykovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, Osztrák–Magyar Monarchia, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, Magyar Királyság, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere. 

 

*

 

(Szerk.: Rencsisovszky Katalin)

Fotó: Falusi disznóölés (Wikiwand)

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »